Ezüst kolloid oldat

Az ókori görögök és rómaiak már felhasználták az ezüst jótékony hatását: ezüst edényekben tartották italaikat, melyek így hosszabb ideig frissek maradtak. Az amerikai telepesek megfigyelték, hogy a tej hosszú ideig nem savanyodik meg, ha egy ezüstdollárt tesznek bele. Az ezüst esszenciális nyomelem mind a növények és az állatok, mind az emberek számára. Már az orvosi kutatások is fényt derítettek az ezüst és a szervezetünket védő immunrendszer közötti szoros kapcsolatra.

Orvostudományilag bizonyított, hogy ez a kolloidszemcse méretű ezüst rendkívül hatásosan pusztítja a baktériumokat, vírusokat. Az antibiotikumok legjobb esetben is csak féltucatnyi organizmust képesek kiírtani, az ezüstkolloid viszont közel 650-et

Igen jelentős a csontregeneráló hatása is, több mint 50%-kal csökkenti a csontgyógyulás időtartamát, továbbá elősegíti a bőr és más finom szövetek újraképződését, ráadásul sterilen tartja azokat.

Dr. Gary Smith szerint a kolloid ezüst (ami kis mennyiségben a növényi táplálékokban is jelen van) nélkülözhetetlen a szervezet védekezési rendszerében. Számos tanulmány ír a kolloid ezüst egyéb gyógyító hatásáról, többnyire fertőző vagy vírusos betegségek (pl. AIDS, herpesz, gombásodás, candida, szifilisz, az őzkullancs okozta Lyme-kór stb.) esetében, sőt, még a rák ellen is sikeresnek bizonyult.


A modernkor gyógyítási eredményeit a nyolcvanas évek végén jegyezte fel Dr. Robert O. Becker, aki egy személyben volt maga a beteg és a gyógyító. Állítása szerint a rákos sejtek nem pusztultak el a gyógyulás során, hanem regenerálódtak, majd visszatértek a normális sejtek sorába. Többen megerősítették azt az állítást, mely szerint az immunrendszer munkájának hanyatlása összefüggésbe hozható a test ezüsthiányával. Ha viszont testünk megfelelő mennyiségű ezüstöt tartalmaz, bármely sejt képes a regenerálódásra. Csökken a szervezetben jelen lévő gyulladás, és megmutatkoznak az antimikrobális, gombaellenes és antibiotikus hatás jelei. 
A megfelelő mennyiségű kolloid ezüst hatására egy kiválóan működő második immunrendszer alakul ki a szervezetben. Fertőtlenítő és betegségmegelőző hatása mellett alkalmas már kialakult betegségek gyógyítására, illetve a gyógyulás elősegítésére is. Egyetlen ismert kórokozó organizmus sem képes megélni, ha az ezüstkolloid akár csak apró nyomokban, de jelen van a szervezetben.

Hogyan hat? Az egysejtű élőlényekbe (baktériumok, gombák, vírusok, paraziták) kerülve gátolja azokat az enzimeket, amelyek a kórokozók anyagcseréjében részt vesznek, így azok pusztulását okozza. A vírusok fehérjeburkának szerkezetét károsítja, szaporodásra képtelenné teszi őket, így segíti kiürülésüket a szervezetből. Hat percen belül minden kórokozót elpusztít. Tesztek igazolják, hogy a vastagbélben élő szervezetbarát baktériumokat ez nem érinti, mivel az ezüstkolloid a vékonybélben felszívódik.

Használata javasolt gyakorlatilag az összes testfelszínen lévő, és a testben megbúvó fertőzéses betegség, gyulladás esetén. Rendelkezik egy, az atomszerkezetéből adódó speciális hatással is: helyreállítja a máj anatómiai szerkezetét, illetve erősíti a májműködést, fokozza a méregtelenítést.

Torokgyulladásra, szájnyálkahártya és fogínypanaszokra, szemgyulladásra, külsőleg lemosásra, borogatásra, bőrbajokra ajánlott. Allergia esetén gyorsan megszünteti a megfázásos, influenzás tüneteket, illetve a tüdőgyulladást és az egyéb légzőszervi és orrüregi fertőzéseket. Reuma, ízületi panaszok, leukémia, szifilisz és vérélősködők, Lyme-kór, nyirokérgyulladás, gyomorfekély, pattanások, gombás fertőzések, szemgyulladás, fülgyulladás, a szájnyálkahártya fertőzése és sérülése, valamint herpesz esetén is hatásosnak bizonyult.